Príspevky podla času
2011. 06. (1)
2011. 05. (2)
2011. 03. (2)
2011. 01. (1)
2010. 11. (3)
2010. 10. (2)
2010. 09. (3)
2010. 08. (5)
2010. 07. (2)
2010. 06. (3)
2010. 05. (6)
2010. 04. (6)
2010. 03. (10)
2010. 02. (4)
2011. 05. (2)
2011. 03. (2)
2011. 01. (1)
2010. 11. (3)
2010. 10. (2)
2010. 09. (3)
2010. 08. (5)
2010. 07. (2)
2010. 06. (3)
2010. 05. (6)
2010. 04. (6)
2010. 03. (10)
2010. 02. (4)
villanás
Vytvorený: 2010. 05. 02.
- Fél a sötétben?
- Nem
- Majd fog!
- Nem fogok Uram.
Csodálatos az éji égbolton felfedezni a megannyi apró távoli napot. Megszédülök ha rajtuk felejtem a szemem. Megkapaszkodok és ő tart, vezet, a cél ismeretlen, sejtésem van. Elhajtja a faágakat, testével véd, lombkorona takarja a csillagokat, az orromig sem látok, csak lépkedek.
Érdes fatörzs támasztja a hátam, két karom szorítja. Furcsa fordított ölelés, csak a lélegzetét hallom, és a neszezést.
Csuklómba vág a kötél, mellbimbóim kiáltanának a fájdalomtól, ha nem parancsolnék nekik megálljt. Lemeztelenítve, szám bekötve, a fejem mozgásképtelen
Távolodó léptek alatt zörren az avar.....csend....egyedül. Nem félek, a várakozás és a vágy egyvelege borzol.
Kényelmetlen, húsomba mar, mi ott tart, nem félek. Kiürítem a fejem, csak a lüktetésre figyelek, ami elhatalmasodik a testemben.
Gallyak reccsennek, közelít, csattan a tenyér, nem fedne mindent korom, láthatóvá válnának a nyomai az arcomon. Látom a szikrákat a szemében, kés élén táncol az állam. A tekintet mely kedvesen mosolyog, amikor nyitja az ajtót nekem, amikor feldobja a törpém, tökéletes ellentét....most ölni készül.
- Térdre, szajha!
Teszem, amire sosem kellettek parancsszavak, vágyva, hogy a kéj hangosan kirobbanjon belőle, mézzel bevonva a szám.
- Álljon fel!
- Nem tudok.
A földön ülök előtte, lábaim elzsibbadtak, testem az éji bogárhadnak kiszolgáltatottan.
- Oldja meg!
...és lassan araszolva, apránként, a kötelet a fatörzsön igazgatva, remegő lábakkal állok ott.
Kéz, mely ismeri rezdüléseim, repít. Nem érzem a fájdalmat, csak a kéjt.
Visszafelé, ott, hol mindenki láthat, kivilágított tér közepén, a vállamat lefelé nyomja, és én átölelem a csípőjét. Felemel, fülembe súg, egy szó, semmi több. Nem is kell a több.
Csuklóm köré kötél helyett, finom selyemsálat teker, azzal vezet, de már nem irányít, két egyenrangú ember ballag vissza és kacag.
- Nem
- Majd fog!
- Nem fogok Uram.
Csodálatos az éji égbolton felfedezni a megannyi apró távoli napot. Megszédülök ha rajtuk felejtem a szemem. Megkapaszkodok és ő tart, vezet, a cél ismeretlen, sejtésem van. Elhajtja a faágakat, testével véd, lombkorona takarja a csillagokat, az orromig sem látok, csak lépkedek.
Érdes fatörzs támasztja a hátam, két karom szorítja. Furcsa fordított ölelés, csak a lélegzetét hallom, és a neszezést.
Csuklómba vág a kötél, mellbimbóim kiáltanának a fájdalomtól, ha nem parancsolnék nekik megálljt. Lemeztelenítve, szám bekötve, a fejem mozgásképtelen
Távolodó léptek alatt zörren az avar.....csend....egyedül. Nem félek, a várakozás és a vágy egyvelege borzol.
Kényelmetlen, húsomba mar, mi ott tart, nem félek. Kiürítem a fejem, csak a lüktetésre figyelek, ami elhatalmasodik a testemben.
Gallyak reccsennek, közelít, csattan a tenyér, nem fedne mindent korom, láthatóvá válnának a nyomai az arcomon. Látom a szikrákat a szemében, kés élén táncol az állam. A tekintet mely kedvesen mosolyog, amikor nyitja az ajtót nekem, amikor feldobja a törpém, tökéletes ellentét....most ölni készül.
- Térdre, szajha!
Teszem, amire sosem kellettek parancsszavak, vágyva, hogy a kéj hangosan kirobbanjon belőle, mézzel bevonva a szám.
- Álljon fel!
- Nem tudok.
A földön ülök előtte, lábaim elzsibbadtak, testem az éji bogárhadnak kiszolgáltatottan.
- Oldja meg!
...és lassan araszolva, apránként, a kötelet a fatörzsön igazgatva, remegő lábakkal állok ott.
Kéz, mely ismeri rezdüléseim, repít. Nem érzem a fájdalmat, csak a kéjt.
Visszafelé, ott, hol mindenki láthat, kivilágított tér közepén, a vállamat lefelé nyomja, és én átölelem a csípőjét. Felemel, fülembe súg, egy szó, semmi több. Nem is kell a több.
Csuklóm köré kötél helyett, finom selyemsálat teker, azzal vezet, de már nem irányít, két egyenrangú ember ballag vissza és kacag.
Príspevky