Zabudnuté heslo | Zaregistruj sa teraz |

Všetky príspevky

Príspevky podla času 2011. 06. (1)
2011. 05. (2)
2011. 03. (2)
2011. 01. (1)
2010. 11. (3)
2010. 10. (2)
2010. 09. (3)
2010. 08. (5)
2010. 07. (2)
2010. 06. (3)
2010. 05. (6)
2010. 04. (6)
2010. 03. (10)
2010. 02. (4)

Vytvorený: 2010. 03. 06.

Kľúčové slová:

Ne zárd be a bejárati ajtót! A hálószobában várj, négykézláb az ágyon, szemeden kendő. Kislányként akarlak, tégy róla!
Mosolyogva néztem önmagammal szembe: két fonott copf, masnival átkötve, fehér blúz, rakott szoknyácska, zokni, kerek orrú cipő.
Csak egy csörgetés. A jel.
Behunytam a szemem, lélegzetvisszafojtva vártam. Az ajtó csukódását hallottam, neszezés egészen közelről.
- Rossz voltál!
Részem lett volna az apai szigorban annak idején, ugyanazt véltem volna felfedezni a hanghordozásban.
Vártam, elcsendesült minden, mintha egyedül lettem volna a szobában.
Kéz csattanása térített magamhoz, édes fájdalom, egy tizenéves bűntudatával vártam a folytatást. Elmaradt, más tervei voltak. A felhajtott szoknya fehér tangát takart, összerezzentem, mert a kéz durván belém hatolt, széthúzva az ajkakat. Megelégelte, eszébe sem jutott a kedvemre tenni.
A csend, körbevett, bizonytalanná tett. Jó pár perc eltelt.
Hideg érintés. Nem ismeretlen, de teljesen más emlékeket idézett fel. A két csöpp születése előtti rutineljárást. Akkor kényszerűen tűrtem, most borzongással töltött el.
- Tartsd!
Éreztem, hogy belülről feszít a belém töltött folyadék.
- Szorítsd!
Éreztem, hogy a tűrőképességem határait feszegetem.
- Meg ne mozdulj!
Egy izzadságcsepp gördült le a halántékomtól, a nyakam hajlatáig.
- Állj fel!
Meghalni akartam, abban a pillanatban. Rohanni, el.
- Mehetsz.
Összegörnyedve, a testem parancsának engedelmeskedtem.

Kezébe fogta a fejem, mosollyal az arcán, annyit mondott: Ügyes kislány.

Tweet

Príspevky